A CIB Bank Zrt. nyugdíj-előtakarékossági szolgáltatása az eBrokeren keresztül is elérhető.
Szeretné nyugdíjas éveit kényelmesen, biztonságot nyújtó anyagi háttérrel élvezni? Gondolkodott már azon, hogyan tudná ezt hatékonyan és kellő biztonsággal elérni? Érdeklik azok a lehetőségek, melyekkel biztosíthatja, hogy öregkorában se kelljen nélkülöznie, és ne váljon anyagilag kiszolgáltatottá? Ha igen, ajánljuk figyelmébe a CIB Bank nyugdíj-előtakarékossági szolgáltatását, a Nyugdíj-előtakarékossági számlát.
Korábban három lehetőség volt a nyugdíjas évekre szánt vagyon gyarapítására. Egyrészt járulék formájában fizetett állami nyugdíj, másrészt a kötelező magán nyugdíjpénztárak, harmadrészt az önkéntes nyugdíjpénztárak jelentették a jövőről való gondoskodás alapjait. Ezek a lehetőségek egészültek ki a nyugdíj-előtakarékossági program, azaz a negyedik nyugdíjpillér bevezetésével. Az új pillér elsősorban a harmadik pillérhez (az önkéntes nyugdíjpénztárakhoz) hasonlítható, annyi különbséggel, hogy hasonló állami támogatás mellett ennél lényegesen rugalmasabb konstrukció (a befektetéseiről közvetlenül az ügyfél dönt és könnyebben felmondható).
A Nyugdíj-előtakarékossági számlákról (NYESZ) szóló törvény lehetővé teszi a lakosság számára, hogy önkéntesen, saját befektetési elképzeléseinek megfelelően, kontrollálható költségek mellett helyezzék el a nyugdíj idejére szánt megtakarításaikat a pénzintézeteknél.
Az új jogszabály adta lehetőséggel élve indította el a CIB Bank Nyugdíj-előtakarékossági számla szolgáltatását, amely egy összevont pénz- és értékpapírszámlát takar. A pénzszámlán kerül jóváírásra az Ön által befizetett, illetve a számlára utalt összeg, az államtól érkező támogatás, valamint a befektetéseken elért hozam, az értékpapírszámlán pedig az Ön értékpapír portfoliója van nyilvántartva.
A nyugdíj-előtakarékossági számlán a CIB Bank által forgalmazott CIB befektetési jegyeire, a Budapesti Értéktőzsdén forgalmazott részvényekre, valamint magyar állampapírokra adhatók megbízások.
Ki veheti igénybe?
A nyugdíj-előtakarékossági szolgáltatást bárki igénybe veheti, aki megfelel a törvényben megfogalmazott egyszerű követelményeknek. Elsősorban olyan ügyfeleknek javasoljuk a szolgáltatást, akik hosszú távon kívánják megtakarításaikat kezelni, és részesülni szeretnének az öngondoskodást támogató adókedvezményekből. A feltételekről e tájékoztatóban, bankunk munkatársaitól valamint ügyfélszolgálatunkon keresztül kaphat részletes felvilágosítást.
Számlanyitás feltételei
A Bank Nyugdíj-előtakarékossági számlák megnyitására vonatkozó keretszerződést azzal az ügyféllel köt, aki
belföldi, természetes személy
rendelkezik befektetési szolgáltatások igénybevételére vonatkozó keretszerződéssel
a számlanyitással egyidejűleg - a törvényben meghatározott - legalább 5 000 forintot a Nyugdíj-előtakarékossági számlára befizet
Hogyan nyithat Nyugdíj-előtakarékossági számlát?
Amennyiben Ön már rendelkezik befektetési számlához szükséges keretszerződéssel, illetve az eBroker használatát lehetővé tevő kiegészítő megállapodással, akkor Önnek nincs más teendője, mint Bankfiókjaink egyikébe befáradni és a Nyugdíj-előtakarékossági számlák megnyitására vonatkozó nyilatkozatot és keretszerződést megkötni.
A nyilatkozatra azért van szükség, mert egy magánszemélynek több nyugdíj-előtakarékossági számlája is lehet a nyugdíj-előtakarékossági számláról szóló törvény szerint, de az Szja. tv. alkalmazásában csak egy, mégpedig a NYESZ-R megjelölésű számla minősül nyugdíj-előtakarékossági számlának és a kedvezmények csak ezen számla alapján érvényesíthetőek. A törvény úgy rendelkezik, hogy az Ügyfélnek nyilatkoznia kell arról, hogy melyik számlavezetője által vezetett nyugdíj-előtakarékossági számlán vezetett számlán kíván az adómentességgel és az állami támogatással élni. Azt a számlát, amelyről a számlavezetőnek az Ügyfél ilyen nyilatkozatot tesz, a számlavezető "NYESZ-R" megjelöléssel látja el. Bankunknál csak NYESZ-R számla megnyitására van lehetőség.
Miután a Nyugdíj-előtakarékossági számlára vonatkozó szerződés életbe lépett, kérjük, gondoskodjon azon törvényi előírás teljesítéséről, amely szerint kötelező a számlanyitással egyidejűleg 5000 forintot a számlán elhelyezni.
A kiegészítő megállapodást aláírását követően a Nyugdíj-előtakarékossági számla az eBroker rendszeren keresztül elérhetővé lesz, és ezáltal lehetővé válik a kereskedés is.
Amennyiben Ön még nem rendelkezik a CIB Banknál befektetési számlával, itt letöltheti a számlanyitás folyamatát meggyorsító számlanyitási kérelmet.
Felhívjuk tisztelt Ügyfeleink figyelmét, hogy a Nyugdíj-előtakarékossági számla felmondásának 3 munkanapos felmondási ideje van.
Hogyan adhat megbízást a Nyugdíj-előtakarékossági számla terhére?
Az eBroker kereskedési rendszerben a Megbízás/Befektetési jegy megbízás menüben indíthat tranzakciót. Kérjük, ügyeljen arra, hogy ilyen esetben a "Számla" mezőben található számla típust "Nyeszla forg.számla"-ra állítsa át. Hasonlóképpen tudja a tőzsdei, illetve az állampapír megbízás esetén is kiválasztani a számla típust (Nyeszla forg.számla).
A nyugdíj-előtakarékossági számla előnyei
Vegye saját kezébe befektetéseinek kezelését: az új megtakarítási formával Ön döntheti el, hogy mibe szeretné fektetni pénzét. Saját elképzeléseinek megvalósításával az átlagosnál magasabb hozam mellett kamatoztathatja tőkéjét.
Kötöttségek nélkül: a Nyugdíj-előtakarékossági számlára bármilyen rendszerességgel, bármekkora összeget elhelyezhet, ami bizonyos feltételek mellett nyugdíjba vonulás előtt is hozzáférhető.
Állami támogatás: az Ön által egy évben befizetett összeg 30%-át, maximum 100 ezer forintot az állam támogatásként jóváír a számláján (annál a magánszemélynél, aki 2020. január 1. előtt tölti be a jogszabályok alapján reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt, 130 ezer forint).
Mérsékelt kockázat, magas hozam: hosszú távú befektetésekkel minimalizálható a tőkepiaci ingadozásokból adódó kockázat, kiemelkedően magas hozam megtartása mellett. Egy gyakorlati példán keresztül bemutatunk 3 különböző portfoliónak alakulását múltbeli adatokra támaszkodva.
Adókedvezmény: a Nyugdíj-előtakarékossági számlán elért hozam adómentességet élvez (árfolyamnyereség-adótól mentes).
Alacsony tranzakciós költségek: Törvényi szabályozásnak megfelelően a számlára elhelyezett pénzből kezdeményezett első tranzakció díjmentes.
Amit az CIB Bank kínál
Professzionális háttér: szakértőink bármikor szívesen állnak ügyfeleink rendelkezésére, befektetési tanácsokkal, hasznos információkkal, hogy Ön a mindig a legjobb döntést hozhassa meg.
Kedvező díjak:
Aktuális díjainkról a hatályos kondíciós listában talál részletes felvilágosítást. A díjak felszámításánál a hatályos kondíciós lista az irányadó.
Dinamikusan bővülő szolgáltatások: folyamatos fejlesztéseinknek köszönhetően a szolgáltatásaink köre egyre tágul. Az adható megbízásokat a jövőben kiterjesztjük a törvényben meghatározott értékpapír-családokra, a nyugdíj-előtakarékossági számlán vezetett értékpapír-portfoliót integráltuk az eBroker® rendszerbe és egyéb fejlesztésekkel tesszük egyre kényelmesebbé és hasznosabbá csomagunkat.
Törvényi korlátozások
A keretszerződés megkötésére vonatkozó megszorítások mellett a törvény meghatároz egyéb korlátozásokat. A nyugdíj-előtakarékossági számláról történő kifizetés illetve kiutalás csak abban az esetben adómentes, ha
A számlatulajdonos az Szja. törvény 3. §-ának 23. pontja szerinti nyugdíjra jogosult, és azt a bank felé igazolni tudja, és a kifizetés 3 évnél hosszabb idő után történik.
Egy másik banknál vezetett nyugdíj-előtakarékossági számlára történő utalás esetén.
A nyugdíj-előtakarékossági számlákról szóló törvény szerint nyugdíjszolgáltatásnak nem minősülő kifizetés (juttatás), átutalás, átvezetés (a továbbiakban együtt: nem-nyugdíj szolgáltatás) esetén egyéb jövedelem a nyugdíj-előtakarékossági számlán lévő, e szolgáltatás értékének levonása nélkül, szokásos piaci értéken számított követelés (a továbbiakban: számított követelés) azon része, amely meghaladja a számlatulajdonos által (nyilvántartott adózott követelésállomány esetén annak nyilvántartásba vételét követően) teljesített befizetések, osztalékból származó jövedelemként jóváírt, nyugdíj-előtakarékossági nyilatkozat alapján átutalt összegek, valamint a már nyilvántartott adózott követelésállomány együttes összegét, azzal, hogy
e jövedelem szerzési időpontjának azt az időpontot kell tekinteni, amikor a számlatulajdonos nem-nyugdíj szolgáltatásról rendelkezik.
e jövedelem után adóelőleget nem kell fizetni, az adót a számlatulajdonos magánszemély az önadózásra vonatkozó rendelkezések szerint állapítja meg, vallja be és fizeti meg.
e jövedelem megszerzéséről a nyugdíj-előtakarékossági számla vezetője az adózás rendjéről szóló törvény rendelkezései szerint a magánszemélynek igazolást ad.
adózott követelésállomány alatt a számított követelésből a nem-nyugdíj szolgáltatással csökkentett értékrészt kell érteni, amelyet a számlavezetőnek a továbbiakban ekként kell nyilvántartania és minden újabb nem-nyugdíj szolgáltatás alkalmával újra meg kell állapítania.
A nyugdíj értékpapírszámlán és a nyugdíj letéti számlán jóváírt értékpapírok fedezetként nem ajánlhatók fel és óvadék tárgyát nem képezhetik.
A Nyugdíj-előtakarékossági számlához kapcsolódó egyéb törvényi szabályokról, kérjük, kérdezze meg jogi tanácsadóját és/vagy tájékozódjon az aktuális SZJA-ról szóló törvény alapján, amely itt elérhető.